A hétvége sem volt túlságosan unalmas politikai szempontból. A Mediaworks ugyanis bejelentette, hogy megszűnik a mindenki által ismert újság, a Népszabadság. A jobboldal ezt rezignáltan vette tudomásul, míg a baloldalon óriási botrány kezdődött. Hogy valóban óriási-e, azt lehet vitatni. Mint ahogy azt is, hogy minden lépése jogos-e ennek a botránynak. Lássuk csak!
Népszabadság, de nem a nép szabadsága
A helyzet az, hogy a Népszabadságnak nincs valami túlságosan fényes múltja. Bár való igaz, hogy a baloldal megkerülhetetlen újságja volt, de nem lehet amellett szó nélkül elmenni, hogy ez a lap a kommunista diktatúra egyik legfontosabb szócsövének számított. Azt persze, ha korrektek akarunk lenni, hozzá kell tenni, hogy ezt a jellegét a lap a rendszerváltás után elveszítette.
Az utóbbi időben a lap óriási veszteségeket termelt, és most a Mediaworks felfüggesztette a kiadását. Hogy újra indul-e az még kérdéses, illetve az is, hogy ki lehet-e találni neki megfelelő üzletpolitikát. A baloldalon már régóta divat, hogy bármilyen esemény történik, azt túldramatizálva adják elő. Ők nem szeretik az egyszerű, hétköznapi fogalmakat, szinte minden esemény kapcsán a demokrácia megszűnését, fojtogató diktatúrát és a sajtószabadság megszűnését vizionálják. Ezek a nagyszabású dramatikus események a baloldali retorika legfőbb alkotóelemeivé váltak a 2010-es kormányváltás óta, de azt meg kell jegyezni, hogy már előtte is bőven éltek ezekkel az elemekkel. Persze ez a fajta dramatizálás a jobboldali emberekből legfeljebb két reakciót tud kiváltani: vagy nevet rajta, vagy pedig bosszankodik rajta. De hitelt nem tud adni nekik. A baloldal ilyen: szeret túlzásokba esni.
Persze teljesen jogos a kérdés, hogy a baloldal miért az államtól várja kedvenc sajtóterméke finanszírozását. Hovatovább bátorkodom feltenni a kérdést, hogyha annyira fontos volt nekik ez a nyomtatott újság, akkor miért nem vették meg, miért nem fizettek elő rá? Utólag tüntetni persze lehet, de a piacgazdaság elvei így működnek. Sajnos a baloldali sajtó és a baloldali pártok ráerősítettek erre a fajta túldramatizálásra, így megint lehet azon vitatkozni, hogy itt diktatúra van-e vagy nincs. De ez is egy gumicsont: hogy a lényegről ne kelljen beszélni. Például arról, hogy mit is tervez a baloldal Orbán leváltása után, mert erről fogalmunk sincs. No, ne kanyarodjunk túlságosan messzire.
A nagyszabású apokaliptikus víziók mellett azért elgondolkodhatnának arról a baloldali emberek, hogy megmentsék a lapot. Igen, hogy működtessék, terjesszék. Vannak milliárdos politikusok a baloldalon, és a közösségi összefogás ereje igenis működőképes tud lenni. Elég csak a borosgazda esetére gondolni, akinek perköltségét közösségi összefogásból sikerül összegyűjteni. Ugyanígy megoldható lenne, hogy egy baloldali párt, politikus vagy egyszerűen egy tőkés baloldali felkarolja a lapot, és újra útjának indítsa. Persze akkor nem lehetne balhézni, nem lehetne orbánozni megint, nem lehetne az apokaliptikus látomásokat vizionálni, és nem lehetne sötét diktatúrát emlegetni.
De a baloldal ezzel a viselkedésével csak elriassza azokat a politikailag semleges, hovatovább: jobboldali (!) embereket, akik egyébként kiállnának az ügy mellett, ha nem azt látnák, hogy olyan emberek követelőznek a sajtószabadság miatt, akik tüntetésképpen Magyar Időket égetnek. Mert attól még, hogy egy kormányzati napilapot égetnek, a Népszabadság nem fog visszatérni. Ez ostoba és kicsinyes bosszú csupán, mely valóban a legsötétebb időket idézi: a hitleri Németországban volt divat a nekik nem tetsző politikai termékek (könyvek, újságok) elégetése. Sosem gondoltuk volna, hogy Magyarországon a demokráciáért oly hevesen aggódó baloldal fog elsőként eljutni idáig.
Az ember szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel, ahol hangsúlyozzák a politikai sokszínűség fontosságát. Szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel, ami zászlójára tűzi a sajtószabadságot. Sőt szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel is, ami adott esetben kritizálja a kormányt. Bár nem minden esetben jogos a kritika. De nem érezhet szimpátiát egy olyan tüntetéssel, ahol olyan barbár cselekedeteknek adunk teret, mint újságok égetése. Szerintem ma a legfőbb különbség jobboldal és baloldal között, hogy a jobboldal képes nemzeti méretekben gondolkodni, a baloldal pedig képtelen túllátni saját magán. Aki érti, érti.
De nem csak ez az egyetlen dolog van, ami tényleg bohózatba tolja át az egész ügyet. Tegnap (hétfő) délelőtt Gyurcsány Ferencék bejelentették, hogy az ügy miatt pártja, a Demokratikus Koalíció nem kíván részt venni a parlament munkájában 2018-ig. Ezt fordítsuk le az egyszerű emberek nyelvére: két évig nem kívánnak bejárni dolgozni. Nekik ez lenne a munkájuk. Őket ezzel bízták meg. És akármennyire is nem vagyok baloldali, de Gyurcsányékat valakik beszavazták a parlamentbe. Gyurcsány felelőssége, hogy képviselje ezeket az embereket a magyar országgyűlésben. De most egy ilyen nevetséges indokra hivatkozva kijelentette, hogy két éven keresztül ezt nem hajlandó megtenni. Ugyanakkor egy átlag embernek egy hét távolmaradás se kéne a munkahelyén, hogy kirúgják. No, nem mintha szimpatizálnék Gyurcsányékkal (távol álljon tőlem), de vajon mit szólnak ehhez azok a támogatói, akiknek az érdekeit képviselnie kéne? Ha kitartanak mellette szó nélkül, akkor ott bizony baj van... Igazi műbalhé ez, igazi cirkusz. De azt az egy kérdést, azt az egyet, hogy mit akarnak Orbán után, azt még mindig nem tudjuk. Ahogy az angol mondaná: show must go on.
Veszélyben van-e a sajtószabadság?
De valóban veszélyben lenne-e a sajtószabadság Magyarországon? Nos nem hiszem. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a nyomtatott sajtó világszerte kiszorulófélben van. Az interneten a hírek egy kattintással elérhetőek, és nem az előző nap híreit olvassa az ember, hanem friss tartalmakat. Rohanó világban élünk, ahol egy hír hírértéke jó ha egy napig kitart. Az internet kényelmességével, gyorsaságával és az ingyen elérhető tartalmakkal a nyomtatott sajtó nem tudja felvenni a versenyt. Csak idő kérdése, hogy több nyomtatott napilap is megszűnjön. Ez a probléma nem magyar sajátosság: mint említettem világszerte ez a tendencia.
De nem igaz, hogy a baloldali olvasó ne tudna saját maga számára médiatartalmat találni, amit kedve szerint fogyaszthat. Olyan nagy baloldali online hírportálok léteznek, mint az Index, 444, HVG, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ezek a híroldalak nem is titkolják politikai hovatartozásukat, és nem hinném, hogy a cikkírók attól rettegve írják meg cikkeiket, hogy lecsap rájuk a rettegett censura. Talál magának a baloldali olvasó tehát bőven olvasnivalót, nem kell ettől félni.
Ugyanakkor tény, hogy a Fidesznek 2010 előtt rendkívül kevés médiafelület jutott. Ez kétszer vissza is ütött rájuk: 2002-ben és 2006-ban. Érthető tehát, hogy a párt 2010-es kormányra kerülése után megpróbált magának médiafelületet szerezni. Érdekes módon azonban a baloldal kormányzása idején nem aggódott azért, hogy az ellenzéki vélemény nem tud kellőképpen kifejezésre kerülni. Pedig egy tisztességesen működő demokráciában minden politikai erő számára biztosítani kell a megfelelő médiamegjelenést. Semmi furcsa nincs abban, hogy a Fidesz a saját médiáját pénzeli: a baloldal ugyanezt csinálta kormányra kerülve. A médiában létező erőviszonyok tehát pont a Fidesz médiaépítésével váltak kiegyenlítetté.
A korrektség jegyében ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy van két párt az országgyűlésben, melyeknek alig van saját médiája, és nem is nagyon kapnak médiafelületet. Ez a két párt pedig nem más, mint a Jobbik és az LMP. Amikor sajtószabadságról és az egyenlő tájékoztatáshoz való jogokról beszél a baloldal, valahogy ezt a két pártot elfelejti megemlíteni. Pedig ugyanúgy szüksége volna a Jobbiknak és az LMP-nek is tisztességes médiafelületre, hovatovább: saját médiatermékekre, mint a baloldalnak vagy a Fidesznek. Egy valódi demokráciában nem válogatunk aközött, hogy kinek jusson sajtófelület és kinek nem: mindenkinek biztosítunk. A baloldal azonban, mint említettem, nem lát túl saját magán, és ezért nem is vesz figyelembe olyan dolgokat, hogy a "sajtószabadságot" biztosítani kéne még azoknak a pártoknak is, melyeket amúgy politikai ellenfélként tartanak számon.
Hogy a Népszabadság valaha is újra kapható lesz-e az újságárusoknál, azt még nem tudni. Az azonban biztos, hogy a jelenlegi botrány egy kicsit túlzásnak érződik, és miközben a baloldal fellép a saját érdekében, hiányzik a megfelelő koncepció (t.i. hogy hogyan is lehetne újra feltámasztani a Népszabadságot), és hiányzik a politika más szereplőivel való szolidaritás is (t.i. a Jobbikkal és az LMP-vel). És hogy ez utóbbi miért lenne fontos? Mert ha olyan nagy szavakat tűz valaki a zászlójára, mint sajtószabadság, akkor az nem állhat meg a saját pártjánál: ha valaki egyetemes eszméket feszeget, attól elvárható az egyetemes gondolkodás.
