Politikai Provokatív

Politika tabuk nélkül

Népszabadság

2016. október 11. 06:00 - Politikai Provokatív

Túltoltuk, rátótiak, túltoltuk!

A hétvége sem volt túlságosan unalmas politikai szempontból. A Mediaworks ugyanis bejelentette, hogy megszűnik a mindenki által ismert újság, a Népszabadság. A jobboldal ezt rezignáltan vette tudomásul, míg a baloldalon óriási botrány kezdődött. Hogy valóban óriási-e, azt lehet vitatni. Mint ahogy azt is, hogy minden lépése jogos-e ennek a botránynak. Lássuk csak!

Népszabadság, de nem a nép szabadsága

A helyzet az, hogy a Népszabadságnak nincs valami túlságosan fényes múltja. Bár való igaz, hogy a baloldal megkerülhetetlen újságja volt, de nem lehet amellett szó nélkül elmenni, hogy ez a lap a kommunista diktatúra egyik legfontosabb szócsövének számított. Azt persze, ha korrektek akarunk lenni, hozzá kell tenni, hogy ezt a jellegét a lap a rendszerváltás után elveszítette.

ujsag_maga.jpg

Az utóbbi időben a lap óriási veszteségeket termelt, és most a Mediaworks felfüggesztette a kiadását. Hogy újra indul-e az még kérdéses, illetve az is, hogy ki lehet-e találni neki megfelelő üzletpolitikát. A baloldalon már régóta divat, hogy bármilyen esemény történik, azt túldramatizálva adják elő. Ők nem szeretik az egyszerű, hétköznapi fogalmakat, szinte minden esemény kapcsán a demokrácia megszűnését, fojtogató diktatúrát és a sajtószabadság megszűnését vizionálják. Ezek a nagyszabású dramatikus események a baloldali retorika legfőbb alkotóelemeivé váltak a 2010-es kormányváltás óta, de azt meg kell jegyezni, hogy már előtte is bőven éltek ezekkel az elemekkel. Persze ez a fajta dramatizálás a jobboldali emberekből legfeljebb két reakciót tud kiváltani: vagy nevet rajta, vagy pedig bosszankodik rajta. De hitelt nem tud adni nekik. A baloldal ilyen: szeret túlzásokba esni.

Persze teljesen jogos a kérdés, hogy a baloldal miért az államtól várja kedvenc sajtóterméke finanszírozását. Hovatovább bátorkodom feltenni a kérdést, hogyha annyira fontos volt nekik ez a nyomtatott újság, akkor miért nem vették meg, miért nem fizettek elő rá? Utólag tüntetni persze lehet, de a piacgazdaság elvei így működnek. Sajnos a baloldali sajtó és a baloldali pártok ráerősítettek erre a fajta túldramatizálásra, így megint lehet azon vitatkozni, hogy itt diktatúra van-e vagy nincs. De ez is egy gumicsont: hogy a lényegről ne kelljen beszélni. Például arról, hogy mit is tervez a baloldal Orbán leváltása után, mert erről fogalmunk sincs. No, ne kanyarodjunk túlságosan messzire.

demokracia.jpg

A nagyszabású apokaliptikus víziók mellett azért elgondolkodhatnának arról a baloldali emberek, hogy megmentsék a lapot. Igen, hogy működtessék, terjesszék. Vannak milliárdos politikusok a baloldalon, és a közösségi összefogás ereje igenis működőképes tud lenni. Elég csak a borosgazda esetére gondolni, akinek perköltségét közösségi összefogásból sikerül összegyűjteni. Ugyanígy megoldható lenne, hogy egy baloldali párt, politikus vagy egyszerűen egy tőkés baloldali felkarolja a lapot, és újra útjának indítsa. Persze akkor nem lehetne balhézni, nem lehetne orbánozni megint, nem lehetne az apokaliptikus látomásokat vizionálni, és nem lehetne sötét diktatúrát emlegetni.

De a baloldal ezzel a viselkedésével csak elriassza azokat a politikailag semleges, hovatovább: jobboldali (!) embereket, akik egyébként kiállnának az ügy mellett, ha nem azt látnák, hogy olyan emberek követelőznek a sajtószabadság miatt, akik tüntetésképpen Magyar Időket égetnek. Mert attól még, hogy egy kormányzati napilapot égetnek, a Népszabadság nem fog visszatérni. Ez ostoba és kicsinyes bosszú csupán, mely valóban a legsötétebb időket idézi: a hitleri Németországban volt divat a nekik nem tetsző politikai termékek (könyvek, újságok) elégetése. Sosem gondoltuk volna, hogy Magyarországon a demokráciáért oly hevesen aggódó baloldal fog elsőként eljutni idáig. 

barbarsag.jpg

Az ember szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel, ahol hangsúlyozzák a politikai sokszínűség fontosságát. Szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel, ami zászlójára tűzi a sajtószabadságot. Sőt szimpátiát érezhet egy olyan tüntetéssel is, ami adott esetben kritizálja a kormányt. Bár nem minden esetben jogos a kritika. De nem érezhet szimpátiát egy olyan tüntetéssel, ahol olyan barbár cselekedeteknek adunk teret, mint újságok égetése. Szerintem ma a legfőbb különbség jobboldal és baloldal között, hogy a jobboldal képes nemzeti méretekben gondolkodni, a baloldal pedig képtelen túllátni saját magán. Aki érti, érti.

De nem csak ez az egyetlen dolog van, ami tényleg bohózatba tolja át az egész ügyet. Tegnap (hétfő) délelőtt Gyurcsány Ferencék bejelentették, hogy az ügy miatt pártja, a Demokratikus Koalíció nem kíván részt venni a parlament munkájában 2018-ig. Ezt fordítsuk le az egyszerű emberek nyelvére: két évig nem kívánnak bejárni dolgozni. Nekik ez lenne a munkájuk. Őket ezzel bízták meg. És akármennyire is nem vagyok baloldali, de Gyurcsányékat valakik beszavazták a parlamentbe. Gyurcsány felelőssége, hogy képviselje ezeket az embereket a magyar országgyűlésben. De most egy ilyen nevetséges indokra hivatkozva kijelentette, hogy két éven keresztül ezt nem hajlandó megtenni. Ugyanakkor egy átlag embernek egy hét távolmaradás se kéne a munkahelyén, hogy kirúgják. No, nem mintha szimpatizálnék Gyurcsányékkal (távol álljon tőlem), de vajon mit szólnak ehhez azok a támogatói, akiknek az érdekeit képviselnie kéne? Ha kitartanak mellette szó nélkül, akkor ott bizony baj van... Igazi műbalhé ez, igazi cirkusz. De azt az egy kérdést, azt az egyet, hogy mit akarnak Orbán után, azt még mindig nem tudjuk. Ahogy az angol mondaná: show must go on.

 

Veszélyben van-e a sajtószabadság?

De valóban veszélyben lenne-e a sajtószabadság Magyarországon? Nos nem hiszem. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a nyomtatott sajtó világszerte kiszorulófélben van. Az interneten a hírek egy kattintással elérhetőek, és nem az előző nap híreit olvassa az ember, hanem friss tartalmakat. Rohanó világban élünk, ahol egy hír hírértéke jó ha egy napig kitart. Az internet kényelmességével, gyorsaságával és az ingyen elérhető tartalmakkal a nyomtatott sajtó nem tudja felvenni a versenyt. Csak idő kérdése, hogy több nyomtatott napilap is megszűnjön. Ez a probléma nem magyar sajátosság: mint említettem világszerte ez a tendencia.

De nem igaz, hogy a baloldali olvasó ne tudna saját maga számára médiatartalmat találni, amit kedve szerint fogyaszthat. Olyan nagy baloldali online hírportálok léteznek, mint az Index, 444, HVG, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ezek a híroldalak nem is titkolják politikai hovatartozásukat, és nem hinném, hogy a cikkírók attól rettegve írják meg cikkeiket, hogy lecsap rájuk a rettegett censura. Talál magának a baloldali olvasó tehát bőven olvasnivalót, nem kell ettől félni.

online_media.jpg

Ugyanakkor tény, hogy a Fidesznek 2010 előtt rendkívül kevés médiafelület jutott. Ez kétszer vissza is ütött rájuk: 2002-ben és 2006-ban. Érthető tehát, hogy a párt 2010-es kormányra kerülése után megpróbált magának médiafelületet szerezni. Érdekes módon azonban a baloldal kormányzása idején nem aggódott azért, hogy az ellenzéki vélemény nem tud kellőképpen kifejezésre kerülni. Pedig egy tisztességesen működő demokráciában minden politikai erő számára biztosítani kell a megfelelő médiamegjelenést. Semmi furcsa nincs abban, hogy a Fidesz a saját médiáját pénzeli: a baloldal ugyanezt csinálta kormányra kerülve. A médiában létező erőviszonyok tehát pont a Fidesz médiaépítésével váltak kiegyenlítetté.

A korrektség jegyében ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy van két párt az országgyűlésben, melyeknek alig van saját médiája, és nem is nagyon kapnak médiafelületet. Ez a két párt pedig nem más, mint a Jobbik és az LMP. Amikor sajtószabadságról és az egyenlő tájékoztatáshoz való jogokról beszél a baloldal, valahogy ezt a két pártot elfelejti megemlíteni. Pedig ugyanúgy szüksége volna a Jobbiknak és az LMP-nek is tisztességes médiafelületre, hovatovább: saját médiatermékekre, mint a baloldalnak vagy a Fidesznek. Egy valódi demokráciában nem válogatunk aközött, hogy kinek jusson sajtófelület és kinek nem: mindenkinek biztosítunk. A baloldal azonban, mint említettem, nem lát túl saját magán, és ezért nem is vesz figyelembe olyan dolgokat, hogy a "sajtószabadságot" biztosítani kéne még azoknak a pártoknak is, melyeket amúgy politikai ellenfélként tartanak számon.

merleg.jpg

Hogy a Népszabadság valaha is újra kapható lesz-e az újságárusoknál, azt még nem tudni. Az azonban biztos, hogy a jelenlegi botrány egy kicsit túlzásnak érződik, és miközben a baloldal fellép a saját érdekében, hiányzik a megfelelő koncepció (t.i. hogy hogyan is lehetne újra feltámasztani a Népszabadságot), és hiányzik a politika más szereplőivel való szolidaritás is (t.i. a Jobbikkal és az LMP-vel). És hogy ez utóbbi miért lenne fontos? Mert ha olyan nagy szavakat tűz valaki a zászlójára, mint sajtószabadság, akkor az nem állhat meg a saját pártjánál: ha valaki egyetemes eszméket feszeget, attól elvárható az egyetemes gondolkodás.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politikaiprovokativ.blog.hu/api/trackback/id/tr8211787929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.11. 07:53:21

Egy időben kiefjezetten jó lap volt. Most már szar, nem kár érte.

Attilajukkaja 2016.10.11. 17:55:26

Kedves Politikai Provokatív!

"Az utóbbi időben a lap óriási veszteségeket termelt"
Ezt szamokkal is be tudnad mutatni?

Attilajukkaja 2016.10.11. 18:25:59

@Scott Tenorman Must Die:
Bocsi, en tenyleg kivancsi lennek ra. Annyi mindent hallottam mar errol, hogy egyszer szivesen megneznem a tenyleges adatokat is. Te nem?

GeorgeousGlory 2016.10.11. 18:27:52

Ne legyünk már álszentek urak!
Ha tényleg azért állt le a nepszabi mert veszteséges akkor azt hirtelen a reggeli munka kezdés előtt kell bejelenteni?

Éhes ló 2016.10.11. 19:00:18

@GeorgeousGlory: igen.
A ballibbant médiapatkányok károkozása ezzel megelőzhető, minimalizálható volt.

kissiú 2016.10.11. 19:09:41

"Ezt fordítsuk le az egyszerű emberek nyelvére: két évig nem kívánnak bejárni dolgozni."

Honnan is ismerős ez....nem 2006-2008 között-ről?

kissiú 2016.10.11. 19:10:52

@Éhes ló: "A ballibbant médiapatkányok károkozása ezzel megelőzhető, minimalizálható volt."

Mesélj, mi lett volna károkozás? Te ehhez biztosan értesz.

kissiú 2016.10.11. 19:13:06

"Persze teljesen jogos a kérdés, hogy a baloldal miért az államtól várja kedvenc sajtóterméke finanszírozását. "

A szerző hol olvasott ilyet? Annyit kértek/követeltek, hogy ne akarja elhallgattatni, a jól ismert origós recepttel.

patkányarcúáginéni 2016.10.11. 19:18:53

Ez olyan, mintha a nácik unokái a Völkischer Beobachtert akarnák megmenteni Németországban.

Mivel sajnos nem forradalom zavarta el a kommunistákat, itt maradtak nekünk ezek a jóelvtárs újságírók, akik kiderítették magukról, hogy addig is - bár passzív, de - ellenállói voltak a diktatúrának amíg a felszínen teljességgel kiszolgálták a propagandájukat. Hirtelen mind liberálissá, nemzetivé vált,sokan ráeszméltek saját zsidóságukra is.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.11. 19:21:22

@bircaman maxval szerkesztő: Nagyon helyes! Látom, figyel és dolgozik, tovaris. Ez meg fog mutatkozni a bérén.

kissiú 2016.10.11. 19:23:27

@patkányarcúáginéni: "Hirtelen mind liberálissá, nemzetivé vált,sokan ráeszméltek saját zsidóságukra is."

Csak nem a Fiatal Demokraták pályafutását foglaltad össze? Frappáns lett!

GeorgeousGlory 2016.10.11. 19:25:32

@Éhes ló: akkor gondolom te sem krákognál ha holnap reggel mielőtt elkezdenel melózni, közölnék veled, hogy köszi de be se gyere

kissiú 2016.10.11. 19:27:36

"Az interneten a hírek egy kattintással elérhetőek, és nem az előző nap híreit olvassa az ember, hanem friss tartalmakat. '

Egészen addig, amíg -persze szigorúan gazdasági racionalitás alapján- elérhetetlenné nem teszi a tulajdonos a már feltöltött több ezer cikket. Előre nertársak, a múltat végképp eltörölni!

putris72 2016.10.11. 20:15:43

@Attilajukkaja: Bár napokig írtak róla!De akkor el mondom!5 milliárdos veszteséget gereblyézett össze!! www.atv.hu/belfold/20161008-felfuggesztik-a-nepszabadsag-kiadasat Azért az is vicces,hogy a 30% tulajdonát a Népszabadságban pont tavaly adta el az MSZP !

kvadrillio 2016.10.11. 20:22:14

Több mint újság
Népszava|2016. okt 11. 06:01

Október nyolcadikán végképp veszélybe került a független magyar média. Veszélyben az ország szabadsága, mert szabad sajtó nélkül nincs szabad ország.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Nézi ön a Kártyavár sorozatot? Ha meg akarja ismerni a politika legsötétebb bugyrait, a hatalom valós természetrajzát, ha be akar pillantani a kulisszák mögé, ahová egy civil soha nem juthat be, azonnal kapcsolja be tévét. Könyörtelen, hideg, manipulatív politikusokkal fog találkozni, akiket semminem rettent el attól, hogy tehetségesebb riválisaikat tönkretegyék. Lejárató híreket szivárogtatnak ki politikai ellenfeleikről, a médiát a markukban tartják. A cinizmuson messze túlmenő közönyt tanúsítanak az igazság iránt, a törvényeket saját szájuk íze szerint, nem pedig az ország érdekében hozzák. Rokonokat ültetnek a legmagasabb politikai pozíciókba, s egész életüket annak szentelik, hogy hatalmi játszmákat működtessenek. Híresek, gazdagok, velejéig aljasok, s mindezt roppant élvezik. Számukra a politika játék, showbusiness, amiből hiányzik minden hasznos, felemelő cél, mely hozzájárulna a nemzet jó közérzetéhez. Ez a játék haszontalan, tisztességtelen és mesterséges, mert önkényesen állít fel legyőzendő akadályokat és krónikus válsághangulatot teremt, de sok politikus számára nagyon jó üzlet. És óriási látványosság.

A politika látványossággá silányítása vezetett oda nálunk is, hogy nemcsak a népszavazás eredménye változott sajátos matematikával (a negyven százalék több mint a hatvan) és nyelvbűvészkedéssel (az érvénytelen népszavazás politikailag érvényes) habosított sporteseménnyé, hanem a politikai tevékenység teljes egésze is hadviseléssé alakult.

A kormány hadat üzent Brüsszelnek, a menekülteknek, Soros Györgynek, és a független magyar médiának. Ez már totális háború. Gazdasági szempontokkal nehezen magyarázható, miért kellett puccsszerűen bezárni a Népszabadságot. A történet ismert: a Népszabadság munkatársaihoz motoros futár érkezett azzal a hírrel, hogy nincs többé lap, másnap nem kell bemenni dolgozni.Az újságírókat kitiltották a kiadó informatikai rendszeréből, az épületet lezárták. A Népszabadság legfrissebb „bűne” a sok régi mellett az volt, hogy Matolcsy György és Rogán Antal nyomába eredtek, s megírták róluk az igazságot. Matolcsy luxusalbérlete és Rogán helikopterezése azután kiütötte a biztosítékot. Egy olyan hatalom képviselői, akik kizárólag a saját maguk által kreált híreket akarják látni a médiában, nem tűrhetik el az igazságot.

Elsőként Németh Szilárd sokáig szublimált, vagy elfojtott indulatai törtek elő, s bevallotta, milyen régóta várt erre a pillanatra. Éppen ideje volt, hogy a Népszabadság gyorsan megszűnjön, szólott a rendíthetetlen rezsiharcos, nem titkolva örömét. A többi fideszes inkább hallgat, a Kossuth rádió riportere nem kérdezi Orbán Viktort efféle jelentéktelen ügyről, aminek ugye nincs köze a politikához. Közben a külföldi sajtó címoldalakon hozza a Népszabadság puccsszerű bedöntéséről szóló hírt, Martin Schulz a facebookon magyarul üzen és vállal szolidaritást a Népszabadság szerkesztőségével, a BBC tudósítót küld Magyarországra a jogállamiság vizsgálatára. Egy-kétezer ember tüntet a Kossuth téren, az Átlátszó médiafelületet biztosít a Népszabadságnak, a Népszava, a HVG, a 444 és más lapok, pár száz író és értelmiségi szolidaritást vállal a Népszabadsággal.

Ennyi? Az élet megy tovább?

kvadrillio 2016.10.11. 20:22:47

..Látszólag. A Népszabadság több mint napilap, több mint egy szimpla újság, amiből csak úgy kiszivattyúzható minden önmagán túlmutató tartalom. A Népszabadság a magyar sajtó azon kevés szellemi műhelyeinek egyike, mely elkötelezte magát a jogállami normák mellett, gondolkodó olvasóit tisztességesen és sokoldalúan tájékoztatja a politika, a kultúra és a közélet meghatározó eseményeiről, és kíváncsi az olvasók véleményére is. Egy olyan időszakban, amikor a kormány egyre erőszakosabban tenyerel rá a médiára, a csapból is kormánypropaganda folyik, az olvasóközönség sokra tartja a hiteles információt, melyet egyre kevesebb médiából szerezhet be. A demokratikus sajtó felértékelődik, a művelt olvasók ösztönösen ellenállnak a harsány és hazug propagandának, leleplezik a demagógiát, elutasítják a szabad média elleni támadásokat.

Micsoda naiv elképzelés! – hallom az ellenérvet. De akik ezt mondják, nem veszik figyelembe kulturális hagyományaink erejét és önállóságát. Mert való igaz, hogy ma az oktatás nívója süllyed, az ország műveltségi szintje hanyatlik, s hogy a hatalomnak elbutított lakosságra van szüksége, mely keveset ért meg alkotmányos jogaiból, és könnyen manipulálható a médiában. Mégsem tehetnek mindenkit bolonddá, mert Ady, Krúdy, Mikszáth és József Attila országában elég szellemi muníció és józan ész szorult az emberekbe ahhoz, hogy kiismerjék magukat a politika és a nyelv fortélyaiban, és le tudják leplezni a szabadság elleni támadásokat, bármilyen formában jelentkeznek is. A veszteségek olykor szellemi felszabaduláshoz vezetnek, újra formálják a meglévő struktúrákat, új mintákat teremtenek a régiek helyén.

S a kártyavárak előbb-utóbb összeomlanak.

Lévai Katalin, volt EP képviselő
REMEK CIKK

nick papagiorgo 2016.10.11. 20:28:43

Egy:
nem adjuk el a családi ezüstöt, de ha már eladjuk, nem siránkozunk rajta, hogy Kalányosék esznek vele.
Ha az MSZP-nek, vagy bárkinek olyan fontos volt a Népszabi, miért adta el. Én se megyek vissza a régi családi házba, amit régen eladtam, hogy miért kellett ledózerólni a papa régi pottyantós budiját (lnézést a hasonlatért), a szegény papa mennyi boldog órát töltött el ott. Ha fontos, akkor nem adom el. Ha nem fontos, akkor utólag már nincs helye siránkozásnak.

Kettő:
Orbán marha nagy nemzetközi polip lehet, ha egy oszták üzletembert is képes behálózni, hogy úgy táncoljon, ahogy ő fütyül.

Három:
múlt héten még arról volt szó, hogy a Fidesz megvette az MSZP-t /DK-t kilóra, és direkt érdekelt ezen pártok fenntartásában, mert jó neki, ha ezekre lehet mutogatni. Erre most (gonoszul) elveszi a szócsövüket, azt a szócsövet, amit - kiderül az eladási adatokból - senki se olvas. Ezért még pénzt is áldoz. Roppant logikus.

Négy:
Ezzel most a demokrácia roppant sebet kapott, nincs más, aki a zászlót továbbvigye. Nincs index, nincs 444, nincs hvg.hu, a teljes média orbánkezekbe került.

Összefoglalva:
az egész baloldal hülye bulvárhírekre (pl. Rogán helikopterezett!) ugrál. A lényegről meg megfeledkeznek. Ez a Népszabi ügy is max kb 3 napig kelti fel bárkinek a figyelmét. Az a sok ember, aki odament a parlament elé, mind Népszabi-előfizető volt, vagy akár hozzájárult egy forinttal is, hogy a Népszabi ne szűnjön meg? Na ugye. Most már aztán hiába a bánat.
A Népszabi munkatársait természetesen sjanálom, méltatlanul bántak velük, ez igazságtalan. De ezt a károgók ügyesen elfelejtik, ők nem az egyik pillanatról a másikra utcára került emberekkel foglalkoznak, hanem azzal, hogy megszűnt a Népszabi, és nincs hol orbánfikázó cikkeket olvasni (pedig van még pár ilyen hely, asszem). Na, ez a teljes szereptévesztés. Csókolom.

morph on deer 2016.10.11. 20:47:12

"A baloldal azonban, mint említettem, nem lát túl saját magán, és ezért nem is vesz figyelembe olyan dolgokat, hogy a "sajtószabadságot" biztosítani kéne még azoknak a pártoknak is, melyeket amúgy politikai ellenfélként tartanak számon."

A lényeg annak, akinek elsőre nem jött le:
- A baloldal nem biztosítja a "sajtószabadságot" az LMP-nek és a Jobbiknak..!
Mert úgy egyébként abban a helyzetben vannak, hogy megtehetnék(!), de nem látnak túl saját magukon..!

Szemben a cikkíróval, ugye, aki túllát.

Köszönjük Emese!

Éhes ló 2016.10.11. 21:01:55

@kissiú: ki vagy te és miért kellene nekem mesélnem neked az ápolód helyett?
Fordulj hozzá a gondjaiddal!

Éhes ló 2016.10.11. 21:05:15

@GeorgeousGlory: krákognék?
Miért kellene krákognom, amikor a szent piacotok által vezérelt privatizátoraitok által kirúgott milliók sorsa engem is utolér engem is sok sok családtagom után?
A beteg fajtád kiért hullatott krokodilkönnyeket közülük?
Senkiért.
Értetek se hullatnék egyet se, ahogy ezekért a médiapatkányokért se.
Sőt.
Nagyokat nevetek az ajvékolásotokon, amikor a fgayi visszanyalt.
Csak így tovább!

morph on deer 2016.10.11. 21:13:05

@putris72:
"Azért az is vicces,hogy a 30% tulajdonát a Népszabadságban pont tavaly adta el az MSZP !"

Vicces?
Az bizony!
Ugyanis hogy-hogynem a többségi tulajdonos bejelentette, hogy tőkeemelést kell-és fognak végrehajtani, szóval lehet nyítni a bugyellárist, és perkálni a 30%-ra eső részt.

Pénz meg ugye sehol.

Erre mit tesznek ezek a vicces MSZP-sek? Hát nem eladták inkább a részüket?
Most szólj hozzá!
Kész röhej, mi?

morph on deer 2016.10.11. 21:22:19

A tanulság mindebből az, hogy jól kell választani közlekedési ezközt, különben bárki hasonló sorsra juthat.

Komolyan!

Nem kell írni kisvasútról, kisbuszokról, nagybuszokról, metrókról, de főleg soha luxusautókról és helikopterekről!

A közlekedés az veszélyes üzem, és könnyen 'baleset' érheti az embert, és még áldozattá is válhat!
Lám, lám..!

Éhes ló 2016.10.11. 21:30:43

@anyadmajma: kinek majomkodsz te szerencsétlen hülye? Ez itt a szabad nép rajongók postja, nem a szétqrt zsolnayé.
Ennyire nem lehetsz majom!

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.11. 22:25:21

@anyadmajma: Ti dumáltok? Amikor a Gyurcsány rendőrei állandóan zaklattak mindet?
Demokráciát hazudtatok és közben állandóan ment az igazoltatás? A CoXx Men's Bárban nem volt olyan este, amikor ne vegzáltatok minket. Az volt a duma, hogy a férfi prostikat akarják lebuktatni, de közben állandóan ment a buzizás miközben az iratainkat nézegették. Meg röhögtek a személyi képemen hogy "Nézd milyen lányos a fotója!"

Attilajukkaja 2016.10.12. 08:17:29

@Scott Tenorman Must Die:
" én már láttam"
Mit? Ez egy altalanos elbocsajto level.

Attilajukkaja 2016.10.12. 08:25:48

@putris72:
"De akkor el mondom!"
"2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel"
Koszi, hogy ujra el mondtad, amit mar tudunk. De akkor tobb forras miert allitja, hogy a mult evben pl. mar nyereseget termeltek? Szeretnem latni ezeket a szamokat.
Es akkor a Mediaworks miert nem csokkenteni probalta a Nepszabadsag kiadasait, miert vettek fel a kozelmultban meg plussz munkatarsakat is? Miert akartak oket visszakoltoztetni a felujitott Becsi uti irodahazukba? Megannyi erdekes kerdes!

Attilajukkaja 2016.10.12. 08:42:44

A nepszavazasi kormanykampany nyomtatott reklamjara a Mediaworks kapta a legtobb penzt, kb. 58 millio forintot. Ebbol a Nemzeti Sportban es videki lapokban hirdettek, a Nepszabadsagban nem. Ami mondjuk ertheto. Igy persze konnyu vesztessegesre kihozni a lapot, illetve a tobbit nyeresegesse nyilvanitani!

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.12. 10:31:19

@Attilajukkaja: A népszabit csak az intoreláns, heteró komcsik olvassák, akik kihalnak. Minek ott hirdetni?

kissiú 2016.10.12. 10:36:16

@Éhes ló: "ki vagy te és miért kellene nekem mesélnem neked"

1. Egy kommentelő társad.
2. Azért, hogy meggyőzz. Persze csak ha vannak érveid.

Zsoltbacsi 2016.10.12. 12:45:17

@Attilajukkaja:

Nezd meg az e-cegjegyzekben. Nyilvanos es ingyenes. Tavaly is 400 millio veszteseget termelt, csak az osztak tulaj beletolt 551 milliot, hogy eladas elott szebb legyen a leanyzo

Attilajukkaja 2016.10.12. 14:13:36

@Éhes Ió:
"Minek ott hirdetni?"
Nem azert nem hirdettek benne, mert azt - ahogyan te irtad, - "csak az intoreláns, heteró komcsik olvassák, akik kihalnak", hanem azert, mert az ujsag nem lett volna hajlando ilyen hirdeteseket publikalni.
Amugy elarulok neked egy titkot, a szupertolerans hetero- es homoszexualis konzervativok is kihalnak. ;o)

@Zsoltbacsi:
"Nezd meg az e-cegjegyzekben."
OK. Koszi az infot!

Zsoltbacsi 2016.10.12. 14:19:40

@Attilajukkaja:

Csak hogy lasd, kivel van dolgod:

2007: -517,311 millió (gyurcsány éra)
2008: -397,922 millió (gyurcsány éra)
2009:-1.177,856 millió (bajnai éra)
2010: -694,974 millió
2011: -916,535 millió
2012:-593,709 millió
2013:-1.425,178 millió
2014: -480,343 millió;
2015: -401,689 millió + valaki beletolt 551 milliót (rendkívüli bevétel)

Attilajukkaja 2016.10.12. 15:06:34

@Zsoltbacsi:
Koszi!
Hogy Orban alatt miert lett vesztesseges, azt ertem: hirdetok hianya. De Gyurcsany alatt miert? Ezek szerint ok sem tamogattak agyon penzzel a Nepszabadsagot. Hagytak, hogy piaci alapon mukodjon. Ez tetszik. :o)

Zsoltbacsi 2016.10.12. 15:13:01

@Attilajukkaja:

Az en maganvelemenyem az, hogy egy penzmosoda volt egy valamikor jonevu brand moge bujva.

Egyebkent nem igaz, hogy Orban miatt lett veszteseges, peldaul a Magyar Nemzet es a Demokrata a szoci 8 ev alatt vegig minimum 0-as volt, vagy picit +os, pedig ok se kaptak semmi allami hirdetest akkor, sot!

Nem lennek meglepve, ha kiderulne a kozeljovoben, hogy a szocik megprobaltak eladni a reszesedesuket a sajatjaiknak, csak a kutyanak se kellett...

Zsoltbacsi 2016.10.12. 15:17:46

@Attilajukkaja:

Szoval en biztos vagyok benne, hogy megkornyekeztek mindenkit Sorostol kezdve Gyurcsanyon at Leisztingerig, csak mindenki beintett nekik, miutan meglattak a fent idezett szamokat!

putris72 2016.10.12. 15:49:28

@Attilajukkaja: Tudomásom szerint pénzt kaptak valahonnan !Tehát nem azért tűnt nyereségesnek mert az volt hanem mert pénzügyi támogatást kapott!Mert ugye neked is feltűnt,hogy a reklámbevételei nem nőttek,és az eladott példányszámok sem!Söt inkább csökkentek!!

Attilajukkaja 2016.10.12. 16:06:42

@Zsoltbacsi:
Ugy tudom, a napilapok altalaban vesztessegesek, ha nincs eleg hirdetesuk, vagy meg ugy is. Legalabbis olyan kis orszagban, mint Magyarorszag. Szoval, ha egy napilap nyereseges, annak mas okai lehetnek. Biztosan kaptak penzt valahonnan.

" biztos vagyok benne, hogy megkornyekeztek mindenkit Sorostol kezdve Gyurcsanyon at Leisztingerig, csak mindenki beintett nekik"
Ha valamelyikuk tamogatni akarta volna oket, akkor a vesztessegek ismereteben is megtettek volna. Van, akinek ezek csak fillerek. :o)
En ugy tudom, hogy eddig nalunk a Nepszabadsag kelt el a legnagyobb szamban a napilapok kozul.

@putris72:
" nem azért tűnt nyereségesnek mert az volt hanem mert pénzügyi támogatást kapott!"
Igy van! Fentebb Zsoltbacsi (12:45:17 es 14:19:40) meg is irta, hogy kitol es mennyit.

Zsoltbacsi 2016.10.12. 16:17:49

@Attilajukkaja:
"Ugy tudom, a napilapok altalaban vesztessegesek, ha nincs eleg hirdetesuk, vagy meg ugy is. Legalabbis olyan kis orszagban, mint Magyarorszag. Szoval, ha egy napilap nyereseges, annak mas okai lehetnek. Biztosan kaptak penzt valahonnan."
Ez igy ebben a formaban nem igaz. A nepsport es a blikk is vastagon nyereseges, ha ennek a 2 lapnak sikerul allami hirdetesek nelkul is, akkor ne tegyunk mar ugy, mintha megoldhatatlan feladat lenne. De szinte az osszes megyei napilap is nyereseges, tobbek kozott ezeknek a plusszabol fedezte a kiado a nepszabadsag bukoit.

Attilajukkaja 2016.10.12. 17:43:40

@Zsoltbacsi:
"ha ennek a 2 lapnak sikerul allami hirdetesek nelkul is, akkor ne tegyunk mar ugy, mintha megoldhatatlan feladat lenne"
Ez szinte kizart, mert nem tudnak annyit eladni belole, hogy CSAK EBBOL tartsak fenn magukat. Akkor a Nepszabadsag is nyereseges lett volna.

"szinte az osszes megyei napilap is nyereseges"
Elhiszem, csak nem tudom, hogyan csinaljak, hiszen naluk meg kevesebb peldany fogy, mint egy orszagos lapbol.

"ezeknek a plusszabol fedezte a kiado a nepszabadsag bukoit"
Vagy nem. Ezt nem tudhatjuk. :o) Mint fentebb irtam, a Mediaworks jol fekszik a kormanynal.

Zsoltbacsi 2016.10.12. 18:08:59

@Attilajukkaja:

"Ez szinte kizart, mert nem tudnak annyit eladni belole, hogy CSAK EBBOL tartsak fenn magukat. Akkor a Nepszabadsag is nyereseges lett volna."

Ne haragudj, de miert irkalsz olyanokat, amikrol fingod sincsen?

"Elhiszem, csak nem tudom, hogyan csinaljak, hiszen naluk meg kevesebb peldany fogy, mint egy orszagos lapbol"

Megint osztod az eszt, es olyanokat allitasz, amiket kb 2 kattintassal magad is ellenorizhetnel. Peldaul a Kisalfoldet tobb mint masfelszer annyian (65e vs 38e) vettek, mint a nepszabot, de van meg 3 masik is, ami jobban fogyott. Tehat ha a politikai/kozeleti napilapok rangsorat nezzuk, akkor bizony az 5. Helyen volt a nepszabadsag.

Es hogy hogyan csinaljak? Van normalis managementjuk, ennyi. Es esetleg az se art, ha az emberek adnak a velemenyukre, es nem nezik teljesen hulyenek azokat, akikbol meg szeretnenek elni.
Nem tudom ellenorizni, de azt irtak tobb helyen is, hogy egy kezdo ujsagiro netto 300at kapott a Nepszabadsagnal, mig a videki lapoknal 150-160 korul. Ok, hogy dragabb az elet Pesten, de nem ennyivel. Szoval gondolom ment a pazarlas mindennel, mert eddig mindig kihuzta valaki oket a szarbol. Hat most nem!

Attilajukkaja 2016.10.12. 18:25:26

@Zsoltbacsi:
"Ne haragudj, de miert irkalsz olyanokat, amikrol fingod sincsen?"
Mert ezt hallottam bennfentesektol.

"Megint osztod az eszt, es olyanokat allitasz, amiket kb 2 kattintassal magad is ellenorizhetnel. "
Na jo, akkor itt hagyjuk abba. Kezdesz mocskolodni, amit en nem szeretek.
Koszonom az eddigi beszelgetest, de ilyen hangnemben nem vagyok hajlando folytatni!!!

Zsoltbacsi 2016.10.12. 18:48:27

@Attilajukkaja:
Ja, bennfentesekre hivatkozva kijelentetted, hogy a nepszabo tobb lapot ad el, mint barmelyik videki!
Persze, ez a legkonnyebb, nyomatni a szoci mantrat. Csak akkor ne sertodj meg, ha esetleg valaki az orrod ala dugja a TENYEKET

Éhes ló 2016.10.12. 18:51:03

@Éhes Ió: egyszerencsétlen mesüge vagy az ellopott nickemmel együtt.
Takarodj a fenébe!

Éhes ló 2016.10.12. 18:53:37

@kissiú: összekeversz az ávós apáddal, az volt agitátor, mielőtt szadista gyilkossá lett volna.
Én nem akarlak meggyőzni sem téged, sem mást - ezért se szóltam hozzád egy szót se, milelőtt belém kötöttél bunkó módon.

A véleményemet írtam le egy fos post alá.
Az ápolód majd győzköd, ha van rá türelme a két gyögyszerezésed kközött.

Attilajukkaja 2016.10.13. 10:06:54

@Zsoltbacsi:
"akkor ne sertodj meg, ha esetleg valaki az orrod ala dugja a TENYEKET"
A tenyeket eddig is megkoszontem (vagy nem remlik?), a mocskolodasban viszont nincs semmi koszonet!
Es ha ennyire hulyenek tartasz, akkor igazan dobhatnal egy linket az adatokrol, ahelyett, hogy oktondiskodnal es sertegetnel, Mester.

Zsoltbacsi 2016.10.13. 10:20:14

@Attilajukkaja:

Csak az a baj, hogy ez nem az elso/masodik ilyen tevedesed, hanem minimum a tizedik (nem csak ezen a blogon). Ne haragudj, de engem kiborit, amikor valaki kesz tenykent kozol olyan dolgokat, amiknek 1 perc alatt utana tudna nezni. Te allitottad hogy nyereseges volt, hoztam peldat hogy nem. Azt is allitottad hogy ok voltak a legnagyobbak, en leirtam hogy nagyon nem igaz. Ne haragudj, de neked is ugyanannyiba telik beirni a google keresobe, hogy "napilap peldanyszam" vagy "ujsag toplista" stb mint nekem. De egyebkent nekem mindegy, tolem mantrazhatod tovabb a balos "igazsagokat", csak attol hogy valamit 100x elmondanak meg nem lesz igaz.

Zsoltbacsi 2016.10.13. 10:45:43

@Attilajukkaja:

De hogy lasd, ismet milyen rendes vagyok, a vesztesegeik harmadat/negyedet elarulom neked. Evekig bereltek egy meregdraga irodahazat a Corvin negyedben a szerkesztosegnek, mikozben a sajat szekhazuk a Becsi uton uresen allt (plusz annak is volt ugye rezsije). Ebbol az irodabol akartak atkoltozni vissza az eredetibe, amikor bezartak oket. Az alkalmazottak tulfizeteset mar emlitettem. Ha nagyon utanaolvasnek, talalnek meg ilyesmiket.

Attilajukkaja 2016.10.13. 11:16:35

@Zsoltbacsi:
"Te allitottad hogy nyereseges volt, hoztam peldat hogy nem"
Ne forgasd ki a szavaimat, mert ilyet sohasem mondtam! Csak annyit, hogy a mult evben az volt. Es ezt eppen te magyaraztad meg, hogy miert volt IGAZ.

"ok voltak a legnagyobbak, en leirtam hogy nagyon nem igaz"
Mert nyilvan nem a szorakoztato lapokkal (bulvar, sport) hasonlitottam ossze oket, hanem a hasonszoru, politikai beallitottsagu lapokkal (Magyar Nemzet, Nepszava, Magyar Hirlap, Mai Nap stb.).

" neked is ugyanannyiba telik beirni a google keresobe, hogy "napilap peldanyszam""
Beirtam. Reszleges adatokat talaltam.

" tolem mantrazhatod tovabb a balos "igazsagokat""
Sajnalom, hogy idaig jutottal, pedig eddig egesz normalisan valaszolgattal. Azt hiszem, ennek igy tovabb nem sok ertelme van. Tovabbi jo balozgatast!

Zsoltbacsi 2016.10.13. 11:35:58

@Attilajukkaja:

"Csak annyit, hogy a mult evben az volt. Es ezt eppen te magyaraztad meg, hogy miert volt IGAZ."

Sajnallak, ha meg mindig nem erted, es veded a vedhetetlent! Attol hogy a tulajdonosa a sajat penzebol beletol egy halommal, attol meg nem lesz nyereseges a lap! Epp az volt a tulaj celja, hogy papiron eladas elott szebben nezzen ki. Ez olyan, mint hogy Te is kiporszivozod a kocsidat eladas elott meg kidobod belole a kacatokat, hatha jobban megtetszik a vevonek es kevesebbet alkud, de attol meg a kocsi erteke valtozatlan! Itt is, ha a tulajdonos nem tol bele 551 milliot, akkor ugyanugy 400 millios bukta lett volna ev vegere

"Mert nyilvan nem a szorakoztato lapokkal (bulvar, sport) hasonlitottam ossze oket"
En se peldanyszam tekinteteben hasonlitottam ossze masokkal, hanem azt akartam bemutatni, hogy ha mas is tud allami penzek nelkul plusszos lenni, akkor nem megoldhatatlan a feladat. Ebbol a szempontbol tok mindegy, mi a lap profilja.

" hanem a hasonszoru, politikai beallitottsagu lapokkal (Magyar Nemzet, Nepszava, Magyar Hirlap, Mai Nap stb.)."
Nem, te azt allitottad, hogy nagyobb mint a megyei lapok, ezt cafoltam meg. Es meg egyszer, a megyei lapok ugyanugy kozeleti/politikai temajuak!

"Beirtam. Reszleges adatokat talaltam."
Vannak teljes adatok is. De teljesen mindegy, mert a reszlegesek is ugyanugy cafoljak az allitasaidat!

"Sajnalom, hogy idaig jutottal, pedig eddig egesz normalisan valaszolgattal. Azt hiszem, ennek igy tovabb nem sok ertelme van. "

Olvaslak egy ideje mas blogokon is, eddig jot meg nem mondtal a kormanyrol, mindennel kapcsolatban csak a fika megy. NE haragudj, de ne csodalkozz, ha ezek utan veluk azonositalak.

Egyebkent nem vedem a fideszt, nem is fogok rajuk szavazni, de speciel ehhez az ugyhoz nincs kozuk, vagy csak nagyon erintolegesen akarmit is allit a masik. Mert persze bizonyitek meg sehol, meg a logika is ellentmond a balos elmeleteknek, de ez oket nem zavarja.

Attilajukkaja 2016.10.13. 14:00:33

"Sajnallak, ha meg mindig nem erted, es veded a vedhetetlent! "
Mit nem ertek? Mit vedek?
Ezt kerdeztem (2016.10.12. 08:25:48): " De akkor tobb forras miert allitja, hogy a mult evben pl. mar nyereseget termeltek?"
Erre valaszoltad, hogy azert voltak nyeresegesek, mert a Mediaworks belejuk pumpalt jo felmillio forintot. En pedig udvariasan megkoszontem az infot. Nem vedek semmit es senkit. Persze, hogy ertem, hogy ez nem egy szokvanyos nyereseg, de attol meg plusszban vegeztek. Es kepzeld, megertettem, hogy miert. Nem tudom, miert allitod az ellenkezojet.

"En se peldanyszam tekinteteben hasonlitottam ossze masokkal"
En pedig igen. Igaz, nem vettem figyelembe a bulvarsajtot. Ebben tenyleg hibaztam.

"mas is tud allami penzek nelkul plusszos lenni, akkor nem megoldhatatlan a feladat. Ebbol a szempontbol tok mindegy, mi a lap profilja."
Nem tudom, masok mibol nyeresegesek, de abban nem ertek veled egyet, hogy mindegy, mi egy lap profilja.

"te azt allitottad, hogy nagyobb mint a megyei lapok, ezt cafoltam meg."
Kertem, hogy adjal valamilyen linket erre nezve, mert en nem talaltam ilyen osszesitest. Persze nem adtal.

"eddig jot meg nem mondtal a kormanyrol, mindennel kapcsolatban csak a fika megy"
Kerlek, irjal egy-ket dolgot, amit ez a kormany jol csinalt. Es ha igazad van, el fogom ismerni. Az eddigi posztokban ilyesmirol nem nagyon olvastam.
Amugy valoban baloldali erzelmu ember vagyok, soha nem is tagadtam. Sot! Meg arra is buszke vagyok, hogy liberalis a beallitottsagom. Eppen ezert soha nem szavaztam se Gyurcsanyra, se Orbanra.

"nem vedem a fideszt, nem is fogok rajuk szavazni, de speciel ehhez az ugyhoz nincs kozuk"
Ezt tobb okbol sem hiszem (bizonyitekok valoban ebben az ugyben sem allnak rendelkezesunkre):
- Ebben az orszagban semmi nem tortenik anelkul, hogy Orban ra ne bolintson.
- Az esemenyek elott/kozben lemondott a Mediaworks vezerigazgatoja (valami Radnay) es helyette ideiglenesen kineveztek Katona Viktort, aki ket nap utan szinten lemondott. Itt nekem valami nem stimmel.
- Az illiberalis "demokracia" nem ismeri el a sajtoszabadsagot, es akar torvenytelen eszkozokkel is megprobalja ellehetetleniti azokat (lasd Klub Radio).
- A Mediaworks kapta a nepszavazasi kampanypropagandaban a legtobb nyomtatott sajtonak adhato osszeget. Le van kotelezve a Fidesznek.

"a logika is ellentmond a balos elmeleteknek, de ez oket nem zavarja"
Hallgatom az erveidet. Csak azert, "hogy lasd, ismet milyen rendes vagyok".

Attilajukkaja 2016.10.13. 18:43:58

@Zsoltbacsi:
Tudom, ezt mar nem kellene megirnom, de oszinten orultem a beszelgetesunknek. Persze csak addig, amig nem lettel valamiert nagyon ellenseges. Az rosszul esett. Nem vagyok mediaszakerto es azert irok be egyes blogokba, mert foglalkoztat a tema. Nem, nem nezek utana minden reszletnek, mert nincs ra kapacitasom. Ezert is orulok, ha valaki tenyszeru valaszokat ad, nem csak leugat.
Nem osztom az eszt (ahogyan irtad) es nem akarok senkit meggyozni semmirol. Elmondom a velemenyemet, es alig varom, hogy valaki igy, vagy ugy, de reagaljon ra. Vitatkozni is keszen vagyok barkivel, aki nem azzal indit, hogy serteget.
Veled is jo volt elbeszelgetni. Koszonom.
süti beállítások módosítása